Rólunk
Ha sportként tekintünk a táncra és abban szívesen ki is próbálnád magad, akkor a versenytáncot ajánlom, amely a latin-amerikai és a standard táncokból áll.
Versenyzőink a Nemzetközi Táncsport Szövetség (WDSF - World DanceSport Federation) versenyrendszerében táncolnak, amely az egyetlen hivatalosan elfogadott sportszervezet és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is elismeri, így állandó résztvevője a Világjátékoknak.
Ha művészetként tekintünk a táncra, akkor balett, modern, lyrical, jazz balett és kortárstánc képzéseinken tudtok részt venni,
illetve természetesen a latin-amerikai és standard táncokat is lehet művészetként kezelni és kűrökkel szerepelni versenyeken, fellépéseken.
Rendszeresen veszünk részt színházi munkákban, illetve saját előadásokat is készítünk.
A felnőtteknek pedig egy csodálatos kikapcsolódás, feltöltődés a felnőtt tánciskola, ahol jó zenék és mozgás mellett sok-sok nevetéssel tudják az idejüket értékesen eltölteni a nálunk táncolni tanulók.
Mindent összevetve, a legfontosabb célja az egyesületünknek, hogy egy hatalmas családként funkcionáljon, ahol az összetartás és egymás segítése rendkívül fontos minden tag részére.